|
Szeretettel meghívjuk Önt a „Hungarikum értékek bemutatója” elnevezésű kiállítás megnyitójára, amelyre 2013. március 18-án 17:00 órakor kerül sor a belgrádi Hungarikum központban, valamint az azt követő fogadásra és prezentációra. A kiállítás a tavalyi sikeres Zsolnay porcelán és a Pécsi kesztyűk bemutatkozása után idén a magyar Dél-Alföldi régió népművészeti kézműves kincseit vonultatja fel a közönség számára.
A DANE 2004 (Dél-Magyarországi Alkotók Népművészeti Egyesülete 2004.) és a Halasi Csipke Közalapítvány közreműködésével 16 neves alkotó több, mint 100 munkája kerül bemutatásra 2013. március 18-tól, amely kiállítás egész évben időről időre frissülő tartalommal szolgál majd.
Az érdeklődők a bemutató időtartama alatt a régió kínálta kirándulási és üdülési lehetőségekről is informálódhatnak a Magyar Turizmus Zrt. Dél-Alföldi igazgatósága jóvoltából.
Célunk, hogy a Hungarikum központba látogató közönség betekintést nyerjen a kézzel készített alkotások hagyományain és különlegességén keresztül azon magyar kultúrális értékekbe, amelyeket már évszázadok óta birtokol e nemzet és régió.
A kiállítás a HITA (Nemzeti Külgazdasági Hivatal) támogatásával jöhetett létre.
Várjuk sok szeretettel! Körmöci Károly igazgató
Megnyitó: 2013. március 18. 17:00 h Hungarikum központ 11000 Belgrád Makenzijeva 30.
Prezentáció: 2013. március 18. 19:00 h Sunset Caffé 11000 Belgrád Ada Ciganlija lok. 9.
Meghívó Bemutatkozás A kiállítók névsora: 1. Chemez Attila - fafaragó, Szentes (DANE) 2. Chemezné Fekete Alexandra - szálasanyag fonó, Szentes (DANE) 3. Erdei Gáborné – hímző, népi iparművész, Makó (DANE) 4. Gardi László – fazekas, Hódmezővásárhely (DANE) 5. Gál Tibor - népzenész, Algyő (DANE) 6. Gálné Nagy Ildikó – szövő, népi iparművész, Algyı (DANE) 7. Jójárt Rozália – szálasanyag fonó, Petőfiszállás (DANE) 8. Kovács Ivánné – népi bútorfestő, Szentes (DANE) 9. Muhari Mária – csuhéfonó, Szeged (DANE) 10. Szakál László – citerakészítő, Hódmezővásárhely (DANE) 11. Ormándi László – papucskészítő, Tiszaalpár (DANE) 12. Rébeli-Szabó János - szűcs, Hódmezővásárhely (DANE) 13. Szabó Éva - tojásfestő népi iparművész, Csongrád (DANE) 14. Tarjányi József – késes, népi iparmővész, Csongrád (DANE) 15. Muráti Kamilló - bőrműves, Szeged (DANE) 16. Halasi Csipke Közalapítvány, Kiskunhalas |